Irodalmi értékeink:
Ábrahám Imre: Écs község múltja c. könyv
Településünk értékeit bemutató sorozatunkban az épített és természeti örökségünk mellett írásos értékeink is helyet kapnak, melyek által megismerhetjük a régi tájszólásokat, nyelvjárásokat, az „öregjeink” verbális kommunikációját, a településtörténetet. A könyvekben lejegyzett itteni beszédstílust, módozatot már valóban csak az összegyűjtött meséinkben, mondáinkban, népdalainkban, vagy ezekben a könyveinkben lehet megtalálni.
A kiadvány 2007-ben Écs község Önkormányzatának támogatásával kerülhetett az écsiek kezébe, Ábrahám Imre pannonhalmi nyugalmazott tanár gyűjtőmunkája által.
Tanár úrnak kötődése volt a településünkhöz, hiszen édesanyja écsi születésű volt, így a tudományos érdeklődést, kutatói kíváncsiságot személyes kötődések is erősítették –nyilatkozta ő is könyve bevezetőjében. Ez a kötődés, a helyi lakosok bevonása és a köztük végzett gyűjtőmunkája számunkra is hitelesebbé, személyesebbé tette a könyvben leírtakat.
Így tehát a könyv településünk átvilágított helytörténetét, tanúhelyneveket, múltidéző, múlttá váló tájszavakat, térképeket, fotókat tartalmaz. Szerzőjének több éves kitartó, lelkiismeretes gyűjtőmunkájának köszönhetően minden érdeklődő megismerheti belőle településünk múltját.
- A borítót Nagy Éts határának 1838-i földképe felhasználásával Szabó Dávid készítette
- A kötet fotóit Nagy István fotóművész készítette
- A domborzati térkép Szűcs Mihály munkája
- Az I. részt lektorálta: Néma Sándor
- A könyv Écs Község Önkormányzatának támogatásával jelent meg.
Tartalom:
- AJÁNLÁS
- Écs domborzati térképe
- BEVEZETÉS
- FORRÁSJEGYZÉK
- JELEK ÉS RÖVIDÍTÉSEK
- PÁNDZSA-ÉR MELLÉKE, SOKORÓ VÖLGYEI
- ÁTVILÁGÍTOTT HELYTÖRTÉNEK
- Megszállás, megtelepedés
- Egykori telepek, települések a község határában
- Berény
- Fűzalja
- Kisécs
- Mesterfa
- Petkevár
- A föld birtoklói és művelői
- Faluképek. Szőlőhegyek. Önkormányzás
- A fölszabadult jobbágyfalu. A közelmúlt
- A falu és környéke
- TANÚHELYNEVEK
- A/ Egyedenként tanúskodók
- B/ Csoportosan tanúskodók
- C/ A nevekben kirajzolódó múlt
- MÚLTIDÉZŐ, MÚLTTÁ VÁLÓ TÁJSZÓK
- ELÖLJÁRÓBAN
- Jelek
- Rövidítések
- Adatközlők
- SZÓTÁR
- MOZAIKOK: SZÁZÉVES SZAVAK FALUJA
- SZÓ ÉS ÉLET-SZÁZ ÉV UTÁN
- AZ ÉCSI NYELVJÁRÁS TEGNAP ÉS MA
- FELHASZNÁLT IRODALOM
- TÉRKÉPMELLÉKLETEK
- FÜGGELÉK
- FÉNYKÉPMELLÉKLETEK
dr.Barsi Ernő: Megérett, megérett Écs hegyén a szőlő
(Népdalok és mondókák Écsről) c. könyv
A gyűjtő 1973-ban kezdte felkeresni a településünkön élő háborút megjárt, summáséletet megélt, a boldog gyermekkort felelevenítő écsieket. Összegyűjtötte a népdalokat, gyermekjátékokat, a munkaalkalmakhoz, ünnepi alkalmakhoz fűződő, a régi élet mindennapjait bemutató dalokat, népszokásokat. Az adatközlők között volt aki 1889-ben 1899-ben született. A többiek is az 1900-as évek elején. A gyűjtés 1985-ig zajlott. Ekkor fogalmazódott meg a gondolat dr. Barsi Ernő néprajzkutató és segítője, a helyi iskola és művelődési ház igazgatója, történelem és magyar szakos tanár Orbán László részéről, hogy jó volna ezt a felgyűjtött anyagot könyv formájába ölteni és megjelentetni. De ha már ez az anyag így összeállt, akkor egy kis történelmi múlt, történelmi adatok is kaphatnának helyet benne. Ezt pedig még kiegészíthetnék az akkori Pávakör tagjainak önéletrajzai is.
Az Orbán László által összegyűjtött adatok, történések, jól bemutatják a történelem viharában éldegélő szegény, écsi emberek sanyarú sorsát.
A könyv így 1985-ben ebben a formában kiadásra került.
- Gyűjtötte, összeállította, bevezető tanulmánnyal, adattárral és dalszövegmutatóval ellátta: dr.Barsi Ernő
- Az Adatok Écs történelméhez című fejezetet írta: Orbán László
- A borítót és az illusztrációkat Borbély Károly készítette
- Lektorálta: Dr. Katona Imre
- Kiadta a Pannonhalma Nagyközségi Közös Tanács VB és a Hazafias Népfront Győr-Moson Megyei Bizottsága
Tartalom:
- Előszó (Skutovics János tanácselnök)
- Adatok Écs történelméhez (Orbán László)
- Écs népzenei hagyományai (Barsi Ernő)
- „Kis gácsa fürdik” (Gyermekjáték-dalok)
- „Gyönyörű fénye, napom csillaga” (Jeles napok dalai)
- „Keresik a nem lelik a körösztlevelemet” (Katonadalok)
- Akartalak szeretni, hogy ne tudják” (Szerelmi dalok)
- „Bekötötték piros kázsmérkendővel a fejemet” (Lakodalmi dalok)
- „Ez a major dróttal van kerítve” (Summásdalok)
- „Tudjátok-e Győr megyében mi újság?” (Balladák)
- „Három fehér szőlőtőke, három fekete (Bordalok, mulatók)
- Adattár (Ezen belül a népdalkör tagjainak életrajza)
- Utószó (Majer Józsefné tanácselnök)
- Dalszövegmutató (85 dal)
Részletek a könyvből:
“… Écs község a dalolni szerető falvak közé tartozik. Valaha sok volt itt a napszámos,- hónapos-, meg summásmunkára szegődő szegény ember, s ezek mindig szerettek énekelni. A nagygazdáknak a vagyon kötötte le minden idejét, figyelmét, nem igen törődtek a dalolással. A szegény ember azonban ebben lelte legnagyobb örömét… (dr.Barsi Ernő)
… Egy község népzenei hagyományainak szempontjából döntő jelentősége van azoknak az alkalmaknak, melyeken megszólal a dal. Ha nincs dalolási alkalom, megszűnik a népdal, mert a már tudott népdal is elkopik, feledésbe merül közösségi éneklés nélkül.” (dr.Barsi Ernő)
Petkevár és mondái
Egy kissé magasabb földhalom kivételével jelenleg sajnos már semmi nem emlékeztet nyomaira. Az Értéktárban a róla szóló mondák besorolása miatt most a nyelvi örökségünk között említjük a Petkevárat és annak mondáit.
A középkorban egy településrésze volt a jelenlegi Écsnek. (Kisech, Mesterfa, Fűzalja, Petkevár.)
Petkevár a szentmártoni kolostor elővára, tarisznyavára volt. Az 1600-as évek elején a törökök lerombolták. Eredetileg római kiserőd, amit az ott kiásott római téglák, pénzek, s egy 111-i keltezésű bronz katonai elbocsátó bizonyít. /Lásd.: győri múzeum/
A honfoglalók is átvették a várat. A Petke név a Petike becéző változata.
A vár köveit a Győr-Veszprém vasútvonal építéséhez használtak fel 1896-ban.
A régi öregektől számos legenda, monda fűződik nevéhez, melyeket 1954-től éveken át gyűjtött Orbán László iskola és művelődési ház igazgató. Mindet az akkor használatos nyelvezettel gépelte le.
Elhelyezkedéséből adódóan községünkben a nyugati és a dunántúli nyelvjárás is megtalálható volt. Az í-zés, az ly helyett a l hang, a j-s szavak hosszú ggy-je, az l betű gyakori kihagyása, a –tól, -től rag helyett a -tú, -tű, a szokatlan mássalhangzó kettőzések, s ezek felcserélése. Néha a rövid magánhangzókból hosszú, a hosszúból rövid lett.
Egy elbeszélés a régészeti leletekről:
Honfoglaláskori lovassír két kengyellel Petkeváron (Eredeti lejegyzés)
Adatközlő: Id.Sándor Károly, elmondta 1954-ben
Szül.:1894-ben Nagyécsfaluban. Foglalkozás: Önálló gazda, majd termelőszövetkezeti tag, fogatos. 6 elemi, római katolikus
Adatai valósak, Mithay Sándor 1956-ban kiadott könyve: Régészeti adatok a győri járás történetéhez is tartalmazza.
„Sándor János bátyám a hosszi téli estékenn a falba rakott tüszhelükbű gyengénn világgíttó parázs fínye mellett mindig mesét. Többek között aszt is eemonta, mennyire meglepődött, amikor a saját főggyin divófa űtetís közbenn hamus fődet és sok edínytöredíket talát. Egy másik alkalomma valami Trajjánusz császár pínzire akatt ugyan azonn a helenn. Egy ott kutató rígísz eekérte tűle, s a győri muzejumba vütte. Ő monta, mellik rómaji császár kípe van a pínzenn.
Legjobban akkor lepődött meg, amikor ugyancsak a saját főggyinn 1910-ben eggyik fija születísi évibenn egy lovas sirt talát. Egy emberi csontváz mellé vót eetemetvel a lú is, mégpedig két kengyellel. Az akkoriban ott gyakrann megforduló rígíszek szerinn ez honfoglaláskori magyar sír vót.
Gyakran eemonta, de soha nem hitte ee, hogy ezér eccer hires ember lessz. A nevit a győri múzejumba is följegyesztík a lovassir mijatt. Egy picit büszke is rá, mer kevís écsi atyafi nevit örökítettík meg abbann a hires ípületbenn. Fölgyirül sarkantyukat is bevüttek a múzejumba.”
Erőszakkal nem adhatnak férjhez! (Mai nyelvhasználatra átírt)
Adatközlő: Id.Mondovics László 1976-ban
Szül: Nagyécshegy, 1916. Foglalkozás: kisbirtokos, majd termelőszövetkezeti szervezése után 1960-tól üzemi munkás. Lakóhelye: Écs, római katolikus, 6 elemi.
„Réges régen sok száz évvel ezelőtt a Fűzalja melletti dombon magasodott Petke király vára. Petke vót a környék leggazdagabb ura. Hétemeletes palotájának tetejét színaranyból készült cserepekkel fedette be. Ezeken úgy csillogott a napfény, hogy visszaverődött a győri öregtemplom tornyára is. Ha az őrség Écs felé nézett, a szemük könnyezett a visszavert fénytől. Petkevár azért volt híres, mert a Pándzsa patakunk szigetén építették. Patakunk akkor olyan széles lehetett az öregek szerint, mint Győrnél a Duna.
Ezt a várpalotát 177 méter hosszú tölgyfahíd kötötte össze a szomszédos szélsőhalmi uralkodó várával. Szép is volt, gazdag is volt ez a királyfi. A sokorói dombokon sok ezer állatát terelgették a jobbágyai. 5-6 ménese pedig a szabadhegyi határig terjedő réteken nyargalászott.
Egyik vasárnap fényes lovasok élén megjelent Petkevárban a szomszéd királyfi. Illendően megkérte a szépséges királylány kezét. Az csak irult, pirult. Alig merte megmondani, hogy ő a szentlőrinci királyfit szereti mindörökre. Vagy ahhoz megy, vagy vénlány marad mindörökké. A kérő nem haragudott meg. Kérte a lányt, hogy gondolja meg, mert ő meg örökre vénlegény marad, ha Évike nem lesz a felesége.
Petke azt akarta, hogy ennek a dúsgazdag királyfinak legyen a felesége a lánya. A budavári király után ez volt hazánk leggazdagabb embere. Azt hitte, hogyha lányunoka születik, azt elveszi feleségül az ország királya. Fiú unokának jobban örült volna, mert az elvehetné a majdani királylányt, később király is lehetne. Így a Petke család bekerülne a királyi házba. Ezt a merész tervét elmondta a lányának is. Ő azonban toporzékolt, hallani sem akart róla, hisz tudja az apja is hogy a farsangi bálon a szentlőrinci királyfinak ígérte a kezét. Ígéretét pedig mindhalálig megtartja.
Másodszor is eljött a szélsőhalmi királyfi lánykérőbe. Évike ismét kikosarazta. Ő mégsem sértődött meg, mert Petke lányát őszintén szerette.
Az öreg király ezután minden reggel, délben, este az étkezésnél mindig csak budavári királyi családról beszélt. Hét hónapig gyötörte a lányát. Ő meg csak zokogott, alig ment le a falat a torkán. Csontbőrig soványodott, az éjszakákat is sírással töltötte. Végül úgy határozott, hogy látszólag beleegyezik a szélsőhalmi királyfival kötendő házasságba.
A 3. leánykéréskor igent mondott. Petke elszomorodott. Nem valósulhatnak meg álmai. A szélsőhalmi királyfi végtelenül boldog volt. Hetedhét országra szóló lagzit tervezett. Még a sok tátogó écsi jobbágynak is annyi sült ökröt, annyi jó écsi rizlinget adnak majd, hogy 3 napon át kedvük szerint dorbézolhatnak a vár alatti réteken.
A nagy napon fényes kísérettel elindult a násznép a nagyécsfalusi templomi szertartásra. A mi Pándzsánk Fűzalja falunk mellett olyan széles vót akkor, mind a Duna. Falunk felé egy hosszú fahíd vezetett. A menyasszony ragaszkodott hozzá, hogy az écsiek szokása szerint az esküvőre gyalog menjenek. Az apja vezette. A híd közepén váratlanul kitépte kezét Petke karjaiból, s a korláton át fejest ugrott a hullámzó habokba. A vőlegény azon minutumban utána vetette magát, hogy kimentse szerelmét. Mindkettőjüket elnyelte a sebes folyású Pándzsa.
2 napig hiába keresték őket a jobbágyaik. A 3. napon tetemük ott ringott a megcsendesült víz tetején. A szélsőhalmi királyfi halálába is átölelve tartotta Évikéjét.
Petke bizony már nagyon bánta, hogy nem hallgatott lányára, akit a pénzen kívül a legjobban szeretett. A vár udvarán egy diófa alá temette a két szerencsétlen fiatalt. Az a diófa még ma is őrködik álmaik felett. Közös aranykoporsóba nyugszanak.
Azóta tudják a környék anyái, apái, hogy a fiatalokra kell bízni a párválasztást. A beleszólás tragédiát okoz.”
Farkas Márta művelődésszervező
Écsi Települési Értéktár elnök














